/www.youtube.com/watch?v=59OzrN0XJk8

Tulajdonképpen mit is nevezünk munkának? Igazából, annyi munka létezik. Az másik dolog, hogy nem kapunk érte fizetést, de munka lehet: takarítás, főzés, mosogatás, mosás, vagy akár az írás, de még a szépítkezés is, hiszen tevékenykedünk. Ezek mind olyan természetes dolgoknak tűnnek, de a napokban elgondolkodtam…

Sokan tabuként kezelik a témát, pedig nem kéne, hiszen az élethez tartozik, és nagyon fontos egy párkapcsolatban. Sok a megcsalás, a félrelépés, és mindenki szeret ujjal mutogatni a másikra, hogy ő a hibás. Pedig ilyen esetben mindkét fél hibás. Sok oka lehet annak, ha valaki nem akar már szeretkezni a párjával. Lehet fáradság, stressz, kimerültség, lelki okok, vagy az, hogy a test már megváltozott, és úgymond, nem „kívánatos” már.

  Lassan másfél éves a kisfiam…hosszú út vezet idáig, amit rohanó léptekkel teszünk meg…

  Én is, mint minden anyuka szeret ( csak ) a szépről, és jóról beszélni, de most kivétel leszek.

Gyönyörű napokat, hónapokat élünk meg, a vidámságot fűszerezi a humor, de bizony időnként a rózsaszínű világ olykor szürke köntöst is öltöget magára. Csodás férjem van, aki remek apuka. Olyan, akire számíthatok, akire egy nő vágyik. Aki reggeltől estig dolgozik ( na nem ez, ami álomszép ), és a civil munkája mellett hétvégente öltönyben szórakoztatja az embereket muzsikával. Sokan azt kérdezik: Nem vagyok féltékeny? Nem, mert bízom benne. Olyan apa, aki későn hazaérkezik, megkérdezi hogy vagyok, és leül a gyerekkel játszani fáradtan is.

  Amióta az eszemet tudom, mindig szerettem volna kisbabát. Kislányként mindig azt játszódtam, fiatal, gyönyörű „anyuka” vagyok, és van egy tündéri kisbabám, Olyan egyszerűnek tűnt az egész, és könnyűnek. Amikor felnőtté váltam, olyan más lett minden. Féltem az anyaságtól, a felelősségtől, lemondásról, de leginkább attól, hogy képes vagyok jó Apát választani a gyermekemnek…?! Ez a félelem pedig annyira megbénított, hogy lemondtam a gyerekvállalásról, és nyeltem a könnyeimet, ha babát láttam bárhol.

Önmagában ez a kijelentés is szörnyű annak, aki ilyet tapasztal, még gyerek nélkül is. És nekem a rengeteg jó mellett ez a rossz dolog kijutott… De amint véget ér, mindig új értelmet nyer az életem!!!

Nagyon izgalmas hetünk volt, és ilyenkor veszem észre, mennyire szép az élet. A legjobb az egészben, hogy mindenhol tanulok valamit. Emberekkel ismerkedni, kapcsolatokat ápolni szintén nagyon jó, és nagyon fontos.

Elgondolkodtató milyen is az élet… Annyi minden történik életünk során, de hogy ezt kicsit leszűkítsük, beszéljünk csak a szerelemről.

Rég írtam. Annyi mindent történt, annyi gondolatom és álmom van…

Nehéz lenne pár mondatban összefoglalni az elmúlt egy évet. Napjaimat a kisfiam tölti ki teljes mértékben, de eljött az ideje, hogy kissé visszataláljak önmagamhoz, azaz egy kicsikét a régi kis szunnyadó énemet is ébresztgessem. Elkezdjem a versírást újra, a hobbijaimra kicsit több időt szenteljek, magamra fordítsak kicsit több időt, és kitaláljam hogyan tovább. Jó persze, még csak egy éves Arnold, tehát van időm még kitalálni hogyan tovább, de az agyam egyre töbet pörög, keresem a lehetőségeket, amiket meg is találok, vagy ők találnak meg engem…?!

Csak telnek – múlnak a napok…, és lassan fél éves az én egyetlen, drága kisfiam.

Nagyon sok lemondással jár, ha az ember gyereket vállal, de azt kell, hogy mondjam, nagyon élvezem. Igazából minden percét. Na jó, vannak pillanatok, amikor gyötör a migrén, és olyankor valóban embert próbáló, de ha elmúlik a fájdalom, még jobban tudom élvezni, és igazán megélni minden percét a kisbabámmal töltött időt.

Egy Anyát nagyon megváltoztat egy gyerek, ez alól én sem vagyok kivétel, és hát itt vagyok…

  Itt vagyok, mint Anya. Részben olyan fura kimondani, hogy Anya vagyok, részben meg olyan, mintha mindig az lettem volna. Én, aki kislányként mindig azt játszódtam, hogy kisbabám van, és aki felnőtt korra rájött, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez. Megfelelő Apát találni, feladni a szabadságot, és egyáltalán megérni erre a gyönyörű és mesés, de valljuk be, nem könnyű feladatra…