2025.07.01. 21:40, Elekes Tímea Izabella
Az elmúlt két hét nagyon izgalmas volt, és életünk meghatározó pillanatait élhettük át. A legjobb, hogy mindig tanulok belőle. Persze van, hogy dolgokat újra és újra tanulok. Hibáimba is képes vagyok újra beleesni, de azokból tanulok a legtöbbet.
Volt egy pár napos kirándulásunk, ami jó volt ugyan, csak néhány kérdést felvetett bennem. Az első két napban szinte folyamatos migrénem volt. Talán közép fokúnak mondanám. Szúrt, fájt, lüktetett, de azért délután tudtam sétálni a családommal. Viszont olyan érzés volt, mintha két nap kiesett volna a nyaralásból. Ilyenkor eléggé el tudok keseredni, és a miért kérdés bennem van. Normális életet élek, ennek ellenére ez történik. A keseredés mellé társul az önsajnálat is. Ez igazából azért van, mert nem érzem magam teljesnek olyankor, és nem tudom a maximumot nyújtani magamból. A várost nézve rájöttem, egy nyugisabb hely jobb lett volna. Nem jártunk még Debrecenbe, ezért választottuk ezt a helyet. Nagyon kimerítő tud lenni egy ilyen hosszú és intenzív migrén, így volt amikor ingerültebb is voltam. Viszont, ha megszűnik, olyan mintha újjá születnék. A fiam, nagy csodálkozásomra játszott autókkal és nem tanult, mint úgy általában. Azt mondta, a plüsökkel már bepótoltak mindent. Gondolom, az iskolából hozza ezeket.
Apropó iskola. Vége az első osztálynak. Alig tudom elhinni. Ahogy hazaértünk, másnap volt az évzáró. Még szerencse. Azt nem értem miért szólnak mindenről olyan későn?! Nem mindenki volt olyan szerencsés, hogy meg tudta oldani, ott legyen. Eléggé izgultam, és volt egy pillanat, amikor azt éreztem elsírom magam. Az én pici fiam szuperül teljesített. Nem csak az elsők között volt, hanem még elismerési oklevelet is kapott, hogy az osztályban a leghelyesebben ír. Nekem nagyon tetszett az, hogy egyébként mindenkit jutalmaztak. Volt akit azért, mert soha nem volt beteg és nem hiányzott, hiába gyengébben tanult. Szerintem pont ez a lényege egy ilyen logopédiai osztálynak. A gyerekeket jutalmazzák, dicsérjék és biztassák. Ez viszi őket előre. Kiváló módszerei vannak a tanító néninek. Nagyon szimpatikus. Főleg azért, mert nem "jópofizik", és pletykálkodik, hanem a gyerekkel foglalkozik. Van egy kis távolságtartás benne, ami szerintem pont hogy jó is. De egyébként minden tanítóját szeretek, aki a fiammal foglalkozik. Hálás vagyok a jó Istennek nagyon, hogy meg mutatta a helyes utat az iskolát illetően. Jó helyen vagyunk. Ez nagyon megnyugtat, és a fiúnk fejlődéséhez nagyban hozzájárult ez, illetve hogy ennyire szeret tanulni.
Ülök a szobában, nézem az ablakon át a zöldellő fákat, hallgatom a madarak ciripelését és azt érzem boldog vagyok. Nyugodt, elégedett és boldog. Azon gondolkodom, sokkal többet kaptam az élettől, mint amire valaha számítottam. Munka szempontból nem éppen alakultak a dolgok úgy, ahogy szerettem volna, de rá kellett jönnöm, ez is a javamat szolgálta. Megbízást nem kaptam, így nem hogy többet dolgoztam, hanem már most elkezdtem egy "kényszer szabadságot", amit igyekszem hasznosan eltölteni. Az otthoni munkáim, illetve olvasás, tanulás, intézkedések mellett jut időm pihenni és rendbe tenni a gondolataim. Mi is a legfontosabb? Az egészség és család. Hamarosan elutazunk és már izgatottan csomagolok és tervezgetek. Igyekszem nyugodt maradni is, ami a hosszú utat illeti. Két ismerősünk pár napja halt meg autóbalesetben, és eléggé megviselt. Mélyen hiszek a jó Istenben, és bár nem mindent értek és kapok logikus választ néhány dologra, mégis hiszem, hogy mindenkinek meg van írva a sorsa. A fiúkat az életemnél jobban szeretem. Nekem Ők a legfontosabbak. A szeretet csodákra képes, már többször tapasztaltam. Hihetetlen erőt és bátorságot kapunk. Visszatekintve, sokkal többet vittem véghez, mint amit valaha képzeltem vagy hittem volna, hogy sikerülhet. A családomnak köszönhetem és a jó Istennek. Én ezekhez egyedül kevés lettem volna, tudom. Szükség volt a bíztatásra nagyon is. Annyira kerek velük az életem. Az igaz, hogy olykor még mindig nagyon vágyom egy kislányra, de nem vagyok telhetetlen. Nagyon hálás vagyok a fiamért, és ha arra gondolok, hogy húsz évvel ezelőtt milyen céltanul éltem, még inkább hálás tudok lenni.
Nagyszerű könyvet olvastam ki ismét, és próbálom az olvasottakat beleépíteni az életemben, de csak kisebb - nagyobb sikerrel megy. Nem tudtam minden terhet letenni sajnos, és van, hogy nem mindig érzem jó embernek magam. Abszolút meg van a miértje, hogy kiknek nem tudok meg bocsátani teljesen, de ettől még nem érzem jobban magam. Nem is megbocsátani nehéz, hanem elfelejteni azokat a dolgokat. Ez akkor rossz érzés, ha közeli családtagról van szó, hiszen mellé szegődik a bűntudat is, hogy nem szabadna így éreznem. Főleg, ha bármennyit gondolkodom, nem jövök rá, mikor csúszott félre a dolog köztünk. Azok a képek meg nagyon tiszták, ami csak erősítette ezt. Én tényleg sajnálom, hogy így érzek, de sajnos nem tudok mit kezdeni ezzel. Az érzések vannak, csak úgy jönnek.
Fontos, hogy azokra fókuszáljunk, akik szeretnek. Azokra jusson több időnk, akik feltöltenek. De mindenekelőtt a családunkra. Azokkal rendezzük a sorainkat, akikkel nap mint nap együtt élünk. Vannak idegesítő dolgok és lesznek. Senki sem tökéletes. Viszont arra törekedni, hogy békességben éljünk, szeretetben, az igen csak fontos, és igenis mi vagyunk felelősök ezért. A gyerek milyen mintát lát, az csakis rajtunk múlik. Amikor ültünk sz osztályteremben, és megkapta a fiam a bizonyítványt és a kitüntetést, azt éreztem végre, közel kilenc évbe telt, de hogy jó anya vagyok. Az a bizonyítvány picit egy elismerés is volt nekem, de nyilván elsősorban a fiam érdeme. Mégis jó érzés volt, hogy megérte minden könnycsepp. A sok küzdelem, és szenvedés végre kifizetődött. Persze, aki nem ismerte a fiam pici korában és nem olvasta a szakvéleményeket csak néz nagyokat most, hogy miről beszélek. Esetleg még ítélkeznek is felettem, hogy a tüneményes, intelligens, okos fiamról ilyet írok... sokan nem hinnék el, honnan indultunk. De nem is az a cél, hogy bizonyítsak bármit is, hanem az, hogy a hozzám hasonló családoknak reményt adjak...
Boldogság. Egy sokat mondó, szép szó. A boldogság az, ha elégedettek vagyunk az életünkkel, és hálásak vagyunk azért, hogy a nulláról indulva is tudunk szép eredményeket elérni az élet bármely területén...
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés