2025.05.24. 10:09, Elekes Tímea Izabella
Mennyivel könnyebb és másbb minden...
Most nyugalom van... belegondolva egy nap mennyi érzés van egy emberben, elég durva... egyik percben jó hír, aztán valami rossz, utána megint... de van úgy, hogy sorozatban rossz történik, utána sorozatban jó... ez utóbbi most nagyon aktuális.
Rohannak a napok, hetek, így konkrétan meg is kellett néznem mikor írtam utoljára blogot. Nekem olyan érzés, mintha most lett volna, erre látom eltelt több, mint két hét... azért ez elég durva. Na de akkor kicsit vissza is nyúlok a múlt hét eseményeire...
Nagyon röviden lezárhatnám annyival, hogy egy nagyon intenzív képzésen vettem részt, de ez annál sokkal több volt. Azt érzem igazából, hogy egy kiképzésben vettem részt. Az autizmus téma egy nagyon nehéz, összetett, erős téma. Nagyon elfáradtam már az első nap. Kicsit a vezetés tanulás jött vissza nekem azzal, hogy olykor legszivesebben kiszállnék az autóból, mert elfáradtam, de nem lehet. Ez a képzés nem olyan volt, hogy most elég és majd meghallgatom később. A videók mélyen érintettek és azokat szinte végig sírtam. Rájöttem ehhez a képzéshez "fel kellett nőnöm". Ha nem tanultam volna ennyit az autizmusról, nagyon megrémített volna, hogy mi vár rám... tanultam gyógypedagógiát is, de nem dolgoztam benne. Akik abban dolgoznak, könnyebben vették az akadályokat, mint azok, akik nap mint nap az autizmussal élő gyerekeiket nevelik. Ezért is ment nekem jobban a pszichológiai rész ( köszönhetően a sok olvasásnak is ). A gyakorlati részt én másképp tapasztalom a hétköznapokban, mint például egy gyógypedagógus az óvodában. Rengeteg ismert rész is volt, és rengeteg új dolgot is tanultam. Amikor itthon a könyvekből tanultam és azt éreztem beleőrülök, fogtam egy más könyvet, ami kikapcsol. Na, pont hogy ezt nem tehettem meg a képzésen, ha nem akartam lemaradni, és hát nem akartam lemaradni. Ami nem öl meg, az megerősít. Délután már alig fogott az agyam, és a gyerekkel még tanulni kellett, ez külön kihívás volt számomra. Este mégis csak forgolódtam az ágyamban, akármilyen fáradt voltam. A rövid képzések sokkal nehezebbek, mert rövid idő alatt kell megtanulni sok mindent. Nyilván nem ér fel egy egyetemmel, de nagyon sok témát érintettünk. És míg a videó elemzések az egyetemen kilencven pecesek, a miénk volt körülbelül harminc perces. De nagyon jól fel volt építve és kiváló oktatóktól tanulhattunk. Életem egyik legjobb döntése volt ezen részt venni. És a legjobbkor. Mivel eljutottam az elfogadásig és jól funkcionáló fiam van, így sokkal könnyebb. A sírás oka nálam az volt, hogy sok régi dolog jött fel, ami a videókban voltak láthatóak, vagy a témakörben benne volt, mint például az önbántalmazás, és sok más egyéb. A másik pedig, hogy borzasztóan tudom sajnálni azokat a gyerekeket, akik szenvednek. Sokan fel sem fogják, mit él át egy autizmussal élő gyerek például egy csengő hallatán. A fiam is... Pedig vannak praktikus megoldások. Egy speciális intézményben alkalmazzák is őket. Egy integrált iskolában más a helyzet, de mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sok minden jól működik. Az iskolában is és a fiam is szépen alkalmazkodik.
A képzést olyan figyelemmel követtem, hogy a gondolatom kicsit sem tudott elkalandozni. Szünetekben is jegyzeteltem és este is tanultam. Ennek tudható be talán, hogy egyik este fokozatosan kezdtem nagyon szédülni. Azt hittem abban a pillanatban, sztrókot kapok. Egyedül voltam otthon a gyerekkel, elég ijesztő volt. Próbáltam többet pihenni utána.
Igen, nehéz, megeröltető volt, de ősszel készülök tovább tanulni. Szombaton más képzésen veszek részt, de pont egy hasonló témát érintünk most.
Erősnek érzem magam, viszont nem tudhatom soha előre éppen milyen hatással lesz rám. De sírni szabad, úgy gondolom. Én azt szoktam mondani, nem a gyengeség jele, hanem az, hogy emberek vagyunk.
Azt is hiszem, ha nem lettem/lennék annyira egyedül ebben, könnyebben viseltem volna a dolgokat és most sem aggódnék annyit. Aggódom olykor, igen. Igyekszem a jelenben maradni, és nem túl előre gondolkodni. Már egész jól megy, mint ahogy az is, hogy a múltat is viszonylag jól lezártam. De a közeljövő mégis csak ott lebeg a szemem előtt néha, és olyankor kétség és félelem tölt el. Átlendülök egy idő után, de egyedül nem mindig könnyű. Nem is beszélek másnak erről, ez még nehezebbé teszi a dolgot.
A fiam sok örömöt ad, és a szeretete mindenért kárpótol. Az, hogy ilyen gyönyörűen fejlődik és alkalmazkodik ehhez a számára idegen világhoz, lenyűgöz és megnyugtat.
Most amíg kicsi, jó. Később nem tudom mennyire tolerálja ez a kemény világ a nézeteit. Öntörvényű, ezért azon is dolgozom, hogy nagyon jól tanuljon, hogy saját főnöke lehessen. Ez így elég kemény és talán nem is érthető túlságosan, de egyenlőre elképzelni nem tudom, hogy bárki is parancsoljon neki. Szorgalmasan tanul, és ami a képzésen megrémített leginkább, hogy az ilyen jó kognitívú gyerekek lesznek az önellátásban gyengék. Mivel ezt tapasztalom is, eléggé megrémít. Tanítom, de elveszti a türelmét, kiborul, én pedig megsajnálom, segítek. Egyszer meg erősödök annyira én is, hogy képes legyek úgyis kitartani, hogy ő csinálja, még ha ki is van borulva. Látom mennyire igyekszik, ezért szakad meg a szívem érte. A másik, amit tanultam többek között, hogy valóban nem tudja, higyjük el. Ezt eddig is tudtam, de jól jött a megerősítés. Mindenkinek tanulnia kéne ezt, és tudni, hogy megértse őket.
Az én fiam egy csoda. Ezt a csodát pedig tanítani fogom, nem megváltoztatni, hanem tanítani. Életem végéig tanulom a kis világukat, és életem végéig fogom tanítani a mi világunkat. Ha választani kéne, sokkal jobban szeretem az ők világukat, mely tiszta, őszinte, ellenben ezzel a világgal, amiben élünk, és kénytelenek ebben létezni és boldogulni. Igen, mindig segíteni fogom.
A többi napok is izgalmasan teltek, többnyire tanultam a szabadidőmben, csak már a saját tempómban. Elképesztő sok minden a helyére került a héten és rendeződött. Olyan gyorsan történtek az események, hogy szinte alig fogom fel, hogy mind a három aggasztó dolog rendeződött, amit az előző blogban írtam. Bár gyorsan telnek a napok, így lehet még előtte írtam. Viszont az a tény, hogy két - három hete még nagyon aggódtam és egy hét alatt rendbe jöjjön, kész csoda. Nyilván nem ültem én se karba tett kézzel, úgy intéztem a dolgaim, sikerüljön minden. Iszonyú megkönnyebbülés.
Vannak további céljaim, naná hogy vannak. Rajta leszek, hogy minden megvalósuljon a maga idejében.
Igen... álmok, tervek, melyeket a napokban leírok a noteszembe. Még azokat az abszurdumnak tűnő merész álmaimat is, hiszen soha nem lehet tudni, hol és mikor mosolyog ránk a szerencse...
Köszönöm, hogy elolvastátok!
( esetleges hibák előfordulhatnak )
Iza
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó