Az élet valóban egy utazás, tele meglepetésekkel.  Hullámvasút, tele lehetőségekkel. Csupán rajtunk áll, hogyan is akarjuk élni...

Az élet mindig okoz meglepetéseket. Sok mindent megéltem már, de ilyet még nem...

Nem volt könnyű a hét. A kisfiamnak hétfő reggel rosszul indult a napja nagyon, a hét közepén le is betegedett. Rá egy napra elvesztettem egy olyan személyt az életemben, aki számomra fontos volt, és valószínű ennek is köszönhető, hogy hétvégére én is le lebetegedtem....

A hetek gyors repülése arra sarkall, hogy ne csak álmodjuk meg az életet, hanem éljük meg az álmainkat...

Mindenki meg tudja találni a saját boldogságát, csupán az életünket kell terelnünk abba az irányba, ami jó nekünk. Ha mégse sikerul boldognak lenni, nem a saját utunkat járjuk, hanem valaki másét...

  Nagy változásra volt szükségem ahhoz, hogy másképp lássam a világot és megtaláljam benne a helyem. Belegondolva nem is kellett hatalmas változás, hanem a picit másabb hozzáállás hozta el a hatalmas változást az életemben.

Sok könyvet elolvastam, ami az autizmussal kapcsolatos. Szakkönyveket kerestem. Olyat, ami irányt mutat, mit tegyek a fejlődés érdekében. A szakemberekben bíztam. Találtam olyan könyvet is a könyvtárban, amiben az érintett szülők írjak le tapasztalataikat. Egymás után három alkalommal  vettem a kezembe véletlenül, bele se olvasva visszatettem a polcra. Aztán egyik alkalommal, kértem segítséget, egy hasonló témájú könyvet kerestem. Nagyon segítőkészek a könyvtárba, én addig olvasgattam, mikor a könyvtáros hölgy megjelent azzal az általam mindig felretett könyvvel  a kezében mondván, hogy azt nem találta, de ezt találta helyette. Nem hiszek a véletlenekben, a sorsban annál inkább, így hát úgy éreztem, mindenképp el kell hoznom. Van, hogy heti kétszer is járok könyvtárba, így legfeljebb visszaviszem olvasatlanul, ha mégse tetszik, gondoltam. Az első oldalnál tudtam, hogy egyik legjobb könyv lesz...

Picit folytatom az előző bejegyzésemmel kapcsolatban a gondolatmenetemet, ha nem bánjátok...

Ha olvastátok az utóbbi blogomat, tudjátok, hogy érintett már az elején, hogy Arnold „más”, mint a többi gyerek. Van, aki nem szereti, ha így nevezem, én pedig örülök, hogy elfogadtam, hogy más. Igen, Ő más. Számomra a legértékesebb!

Négy év után elég erősnek, sőt lelkesnek érzem magam ahhoz, hogy ismét elkezdtem olyan könyveket olvasni, ami az autizmussal kapcsolatos...

  Valóban tökéletes lett az utolsó nyaralás, és nagyon vártam már, hogy mesélhessek… Sikerült kikapcsolódni, de amint visszatértünk, olyan érzésem támadt, mintha egy teljesen más világ lenne ez…