Ez az utazás nem csak fizikai távollétet jelentett, hanem a lelkünk is egymásra találását is... Olyan jó olykor megpihenni, újra összecsiszolódni...

Az elmúlt két hetet a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom.... bár ez a józanító pofon időnként senkinek sem árt...

Olyan kis apróságokban rejlenek az örömök, amiket el sem tudnánk képzelni... és pont ez a baj, hogy inkább a nagyobb dolgoktól várjuk, mintsem észre vegyük, ami előttünk van...

Mielőtt újra írni kezdtem, csak ültem és üres tekintettel bámultam a monitort... úgy éreztem, annyi gondolat van a fejemben, és egyszerűen nem tudok megfogalmazni egyet sem... 

Sokszor muszáj a lelkünket elcsendesiteni,és nyugodtan átgondolni az életünket. A lelkünk ápolása ugyanolyan fontos, mint a testünk karbantartása. A legnehezebb helyzetekben, rossz kedvünkben a hit és remény tud segiteni... Jó újra olyan dalokat hallgatni, ami pozitiv hatással vannak ránk...

Az élet olyan szakaszában vagyok, amire azt mondom okom van az örömre, bánatra, elégedettségre, elegedettlenségre, és még folytathatnám... Belegondolva, talán mindig is ez jellemezte az életemet/életünket, csupán nem mindig tudtuk irányítani, melyik része dominálnjon...

Ismerős érzés már... amikor annyi minden van a fejedben, és csak írnál... aztán, amikor lehetőség adódik, nem igazán tudod mit is írhatnál...

Vannak dolgok, amikre nem lehet rákészülni... valamennyire igen, de teljesen nem...